Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IMBOLYGÓ FEHÉR FALAK

2008.11.15

Kép

Imbolygó fehér falak

némán szorítanak.

Vakító lepedőm úszik,

száll és pörög

zöld rétek fölött.

Izzó hő mardossa

csonkolt testemet.

Talán majd feledni tudom

ezt az estemet.

Villámló ég alól

vad csikó vágtat felém,

csak szívemig ér,

mégis versenyre ösztönzi

szegényt.

Őrülten rohannak mély a szakadék.

Most nevemet hallom.

Hívnak valahol.

Meglegyint a szeretet, vagy elér a szer.

Fékezi vad vágtáját fáradt szívemnek.

Aztán a derült égből

csak hull, hull a langy eső.

Én a szivárvány íve alatt

borzongó bőrrel, kezem feléd emelve

forgok, forgok,

majd hűs karjaidba zuhanok.

Itt vagyok Istenem!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.